A vezető csokoládégyártó, Barry Callebaut egy évtized alatt fejlesztette ki a rubin kakaóbabot, amelyből a rózsaszínű csoki készül. A vállalat szerint a fehér csokoládé 80 évvel ezelőtti debütálása óta nem volt ekkora fordulat a csokoládégyártás történetében, ráadásul az új csokoládé színe természetesen rózsaszín, és íze is kellemesen friss gyümölcsös aromájú - számolt be róla egy svájci hírportál.

A Callebaut fejlesztési igazgatója, Peter Boone szerdán Sanghajban mutatta be az új terméket. Mint elmondta, a vásárlóknak még fél évet kell várniuk, amíg a rózsaszín csoki megjelenik a boltok kínálatában.

A színesedő élelmiszeripari termékek egy másik példája a kék bor, amelyet júliustól forgalmaz a Geneva Blau genfi start-up cég. 
Thomas Heinimann, a vállalkozás társalapítója egy helyi lapnak elmondta: új imázst akartak adni a bornak, amelyet a fiatalok régi vágásúnak tartanak. A Genfi-tó kékségét utánozó bort fehér borszőlőfajtákból készítik, kék színét a szőlő természetes festékanyagával, valamint az E-133-as színstabilizáló adalékkal érik el.

"A bor színe természetes módon kék, mi csak intenzívebbé tesszük ezt a színt" - jelentette ki Heinimann.

A vállalkozás eredetileg helyi termelőktől akarta beszerezni a szőlőt, ám azok nem voltak oda az ötletért, ezért a borhoz szükséges szőlőt Spanyolországból szállítják.

A vásárlók már megbarátkoztak a kék borral, de a bárok és éttermek még idegenkednek a megrendelésétől.
https://www.thelocal.ch/20170907/swiss-innovators-create-pink-ruby-chocolate-and-blue-wine

(Forrás:iranyakonyha.hu, mti/Fotó: pinterest, mindmegette.hu)